Mások ezeket rendelték
Fermentált Füstölt Hagyma -330ml
A világ legjobb savanyú hagymája!! De tényleg, azon túl, hogy minden hagyma - póréhagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, vöröshagyma - saját különleges, jellegzetes ízzel és illattal rendelkezik, rengeteg gyógyhatásuk is ismert. Számos antibakteriális, kéntartalmú vegyületet, illőolajokat, flavonoid típusú antioxidánsokat, valamint az immun - és idegrendszert, illetve az izom - és veseműködést szabályozó anyagokat tartalmaznak. Ami engem illet, nyersen sosem szerettem fogyasztani, így sokáig csak az ételek alapjaiba megpárolva használtam, úgy pedig sajnos elvész a valódi karaktere. Amióta fermentálva készítjük, az egyik legnagyobb sláger lett itthon, nem csak burgerekbe, szendvicsekre, de krémlevesbe vagy csak magában sülthúsok mellé is tökéletes a maga karakteres, enyhén babéros, pikáns ízével. +1 Titkos trükk: A levét leszűrve, a hagymát turmixolva, majd sütőben aszalva, isteni fűszersó is készíthető belőle. Az előállítás során minimális hulladék keletkezik, hiszen a zöldségek héját komposztáljuk! Műanyagmentes eljárással dolgozunk, hiszen a terméket frissen szedett zöldségekből készítjük, tárolni pedig kizárólag rekeszben szoktuk, a termékeinket újrahasználható üvegekbe tesszük, melyeket szelektíven ajánlott gyűjteni. Szezonális zöldségeket, gyümölcsöket dolgozunk fel, ezzel is csökkentve a hűtőszekrények használatát. Minőségi és vegetáriánus (k)enni való, ami tartósítószer és adalékanyag mentes és még a Bolygónak is segítesz vele!
Tiszavirág Gouda típusú Félkemény
Klasszikus gouda jellegű sajt, krémesebb állaggal és enyhén édeskés ízvilággal. Kiváló választás mindennapi fogyasztásra és sajttálakhoz. 1db sajt ~10dkg (több darab esetén egyben vágjuk le!) Pontos ár mérés után kalkulálható.
Átvétel: 2026-07-09
Körözött - kecsketúróból
Hagyományos körözött, kecsketúróból. Lágyabb, krémesebb állag jellemzi. 200g

