Kulcsi DunaKosár

belépés / regisztráció
belépve maradok
jelszóemlékeztető
jelszóemlékeztető
0
A kosár zárásáig
A kosár üres
Helyi 1%
Kezdőlap Termelőink Patakparti farm

Patakparti farm

Kovács Krisztina vagyok, a végzettségem állattenyésztő mérnök. Én azt szoktam mondani, hogy elfajzottam mert a családban senki még csak a közelében sincs az állattenyésztésnek. Már az egyetem alatt is tartottunk apával állatokat, birkákat. Az egyetem után először tejelő birkáink voltak, majd megismertem a férjemet (őt én tettem parasztá) és az ő ötlete alapján jöttek a kecskéink. Rá 1 évre lett az első két tehenünk. A Csoki és a Jersey. Az évek alatt lett két gyeremekünk és nőtt az állat állományunk is. Jelenleg 7 tehenünk van ( holstein fríz, brown swiss, f1).
A hasznos állataink még a három kutyánk a Bodza, Lina és a Bújci illetve Endorfin a cicánk, haszontalan állataink pedig a lovunk Lepke és a Pajti, akik csak úgy vannak, de szeretjük őket.
Illetve van még kb. 100 baromfink, ők a kullancs írtóink. Szabadon vannak az egész tanyán. Ami kb. 2.5 ha,  az állatok karámokban vannak, szabadon. A takarmányunk egy részét megtermeljük magunknak. Ezeket nem permetezzük és műtrágyát sem használunk, csak a mi állatainkét visszük ki a földekre. Szóját egyáltalán nem etetünk. Igyekszünk természetes életteret biztosítani az állatainknak. Sok viszontakságon át remélhetőleg már a végleges helyünkön építjük a jövőnket. 

Termékek

Aktív szűrők Szűrés
Allergének
biodinamikus, bio
tojásmentes
gluténmentes
tejmentes
cukormentes
sls free
Állatkísérletmentes
Pálmaolajmentes
Parabénmentes
Lejárat közeli termék
Előrendelhető termék
vegán
Ajándékcsomag
Ár szerint

Joghurt lekvárral

Barack vagy erdei gyümölcs , szamóca vagy amfahéjas alma lekvàrral ìzesìtett joghurt.  Tehèn tejből kèszült kultùra hozzàadàsàval ès barackvagy erdei gyümölcs lekvàrral ìzesìtve. Kiszerelès 150 gramm Eltarthatòsàga 2 hèt

295 Ft / db
295 Ft/db

Kefir

A kefir kellemesen savanykás, enyhén pezsgős érzetű, krémes állagú probiotikus készítmény. Egészséges, könnyen emészthető, helyreállítja a bél normális baktériumflóráját, csökkenti az emésztési zavarokat, erősíti az immunrendszert, jó közérzetet biztosít, és nagyon finom. 

650 Ft / db
1969.7 Ft/l

Kóstoló csomag

A kóstoló csomag tartalma 1l pasztörizált tej, 0,5l joghurt és 1 doboz sajtválogatás.

2010 Ft / csomag
2010 Ft/csomag

Mozzarella sajt tömböcske (500g)

Hűtve  tárolva kb. 2 hétig lehet fogyasztani.   A tömböcskèk àra sùlymèrès utàn vàltozhat!

2715 Ft / db
5430 Ft/kg

Natúr orda

Közkívánatra rendelhettek ordát is. 1 csomagban 250g orda van. Az orda , ricotta más néven a sajtgyártás végén keletkezett savó kifőzése után létrejövő fehérjében és vitaminokban gazdag túróhoz hasonló termék. Íze semleges vajas, tejszínes, állaga lágy, krémes.  Sokszínűen felhsználható akár sósan akár édesen.  Egy pár ötlet a felhasználásához: palacsintába édesen vagy kaprosan, boci sütibe túró helyett, szendvicskrémeknek fűszerezve, tésztába töltve mint a derelye édesen vagy sósan stb.  Jó kísérletezést mindenkinek hozzá!

700 Ft / csomag
2800 Ft/kg

Parenyica - Mini natúr 150 g

A parenyica sajt egy gyúrt sajt. Ennél a sajtnál először csinálunk egy alap sajtot, amit szobahőmérsékleten pontosan 5.2 pH-ig savanyítunk. Ekkor tudjuk a legszebben nyújtani és formázni a sajtot. A sajtokat akácfa fűrészporral füstöljük.  Hozzávetőlegesen 150 gramm egy darab parenyica.

980 Ft / db
6533.33 Ft/kg

Parenyica - Mini natùr fonotka 150g

A parenyica sajt egy gyúrt sajt. Ennél a sajtnál először csinálunk egy alap sajtot, amit szobahőmérsékleten pontosan 5.2 pH-ig savanyítunk. Ekkor tudjuk a legszebben nyújtani és formázni a sajtot. A sajtokat akácfa fűrészporral füstöljük.  Hozzávetőlegesen 150 gramm egy darab parenyica. A kèpen szereplő mèg füstölèsre vàr! Az ár a súlyméres után változhat!  

980 Ft / db
6533.33 Ft/kg

Parenyica sajt

A parenyica sajt egy gyúrt sajt. Ennél a sajtnál először csinálunk egy alap sajtot, amit szobahőmérsékleten pontosan 5.2 pH-ig savanyítunk. Ekkor tudjuk a legszebben nyújtani és formázni a sajtot. A sajtokat akácfa fűrészporral füstöljük.  Hozzávetőlegesen 230gramm egy darab parenyica. Az ár a súlyméres után változhat!    

1500 Ft / db
6521.74 Ft/kg

Parenyica sajt - "Ati kedvence" 230 g

Ati kedvence Fűszerek: Chili, bors, petrezselyem és pici kakukkfű parenyica sajtba töltve. Füstölés utàn csomagoljuk. 

1500 Ft / db
6521.74 Ft/kg

Parenyica sajt tömböcske

Ez a sajtunk parenyica tèsztàbòl kèszül. A felmelegìtett sajttèsztàt nem kinyùjtjuk hanem egy sajtformàba rakjuk. Ìgy a parenyicàt is lehet szeletelni akàr szendvicsekbe is. Termèszetesen ez is füstölt sajt, fèl kg-os kiszerelèsben lesz kaphatò.  A tömböcskèk àra sùlymèrès utàn vàltozhat!

2950 Ft / db
5900 Ft/kg

Pataki rudi

Igazi túróból készült finomság. Semmilyen hozzáadott tartósítószert nem tartalmaz.  Étcsokoládés és tejcsokoládés rudit is tudtok rendelni. A diabetikus rudi természetesen étcsokoládéval készül.  Egy diabetikus rudi beltartalma az én számításaim szerint:  243.17 kcal kalória  9.71 g fehérje  14.28g szénhidrát  17.64g zsír A rudi kb. 25-30 grammos. Folyamatosan bővül íz palettánk. Jelenleg az új ìzünk amit rendelni lehet a földimogyorós-karamellás rudi, mogyoró darabkás tejcsokoládèval bevonva.

225 Ft / db
225 Ft/db

Pataki Rudi - Étcsokis - Családi csomag 15 db

Csalàdi csomag az "Édesszájúaknak"! Egy csomagban 15 db ètcsokis rudi található, a màr jòl megszokott ìzben ès minősègben.  Limitàlt mennyisègben lesz kaphatò!  

2540 Ft / csomag
169 Ft/db